Letartóztatásban a rablás kísérlet elkövetői

2018. 11. 10., szo - 08:45
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A két férfi pénzt akart szerezni a sértettől Tatabányán, a rendőrök rövid időn belül elfogták őket.

A Tatabányai Rendőrkapitányság rablás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást két helyi férfi ellen.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak 2018. november 7-én 17 óra körül Tatabányán, a Szent Borbála úton pénzt követeltek egy férfitől, amelyből italt akartak maguknak vásárolni. Később már arra akarták kényszeríteni, hogy ő vegyen nekik alkoholt. Mivel a 28 éves sértett nem engedelmeskedett, ezért bántalmazták, miközben továbbra is a pénzét akarták megszerezni. A férfi a támadói elől elmenekült.

A rendőrök a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható Sz. Bélát és L. Józsefet rövid időn belül elfogták és a Tatabányai Rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként kihallgatták őket. A nyomozó hatóság a két gyanúsítottat bűnügyi őrizetbe vette és előterjesztést tett a letartóztatásuk indítványozására, melyet az illetékes bíróság 2018. november 9-én elrendelt.

2

1


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.