Letartóztatásban a rabló

2018. 11. 09., p - 11:23
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki Tatabányán egy idős asszonytól rabolt pénzt.

Mint arról korábban beszámoltunk, J. József 2018. november 6-án 10 óra 30 perc körül Tatabányán, a Cseri úton egy, a járdán sétáló idős nővel beszédbe elegyedett, majd szándékosan fellökte. A nő és a táskája is a földre esett. A támadó kivette a sértett tárcájából a benne lévő pénzt, majd elfutott. A megszerzett zsákmányból cigarettát vett magának. Az idős nő bejelentette a rablást a rendőrségen, a nyomozók a rendelkezésre álló személyleírás alapján pedig a közelben rövid időn belül elfogták az 53 éves támadót. A rendőrök a férfinél megtalálták az ellopott pénz egy részét, és az abból vett dohányárut is. A Tatabányai Rendőrkapitányságra előállították, ahol rablás gyanújával hallgatták ki és bűnügyi őrizetbe vették. A nyomozók előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, melyet a Tatabányai Járásbíróság 2018. november 9-én elrendelt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.