Letartóztatták a csalót

2019. 11. 14., cs - 15:23
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bíróság elrendelte K. Károly letartóztatását, aki befektetési lehetőséget kínálva csapta be a sértetteket.

Mint arról korábban beszámoltunk, a férfi rövid határidővel és magas hozammal kínált kedvező befektetési lehetőséget. Az ő ajánlatával többen is éltek, részére különböző összegeket adtak át annak reményében, hogy a férfi befekteti a pénzüket. K. Károly azonban ígéretét nem tartotta be, a sértettek többsége semmit nem kapott vissza abból a pénzből, amit átadott neki. 2014-től kezdődően kilenc személyt csapott be a gyanúsított, tevékenységével több tízmilliós kárt okozott. A rendőrség vizsgálja, hogy érintettek-e további sértettek az ügyben. Az esztergomi nyomozók a férfi elfogását követően a Nemzeti Nyomozóiroda Vagyonvisszaszerzési Főosztályának munkatársaival közösen házkutatásokat hajtottak végre. K. Károlyt 2019. november 12-én hallgatták ki gyanúsítottként az esztergomi nyomozók csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A férfit a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezésére az illetékes ügyészség indítványt tett a letartóztatására, amit a bíróság 2019. november 14-én elrendelt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.