Letartóztatták az embercsempészeket

2019. 10. 13., v - 13:13
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság két bajai férfit gyanúsít a bűncselekmény elkövetésével.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 40 éves és egy 46 éves bajai férfival szemben.

A nyomozás adatai szerint az Ajkai Rendőrkapitányság munkatársai szolgálatellátásuk során lettek figyelmesek egy gyanús járműre a 8-as számú főúton, Tüskevár belterületén 2019. október 10-én 10 óra 20 perc körül. A rendőrök a Peugeot után mentek, majd a megkülönböztető fény- és hangjelzéssel szólították fel a gépkocsi sofőrjét megállásra. Ekkor a járművezető gázt adott, és egy földútra hajtva megpróbált elmenekülni a járőrök elől. Nem sokkal később a menekülő autó defektet kapott, majd a gépkocsivezető, valamint az autóban tartózkodó négy utas az út melletti fás-bokros területre szaladt. A rendőrök nyomkövető kutyák bevonásával másfél óra múlva az erdősáv szélén megtalálták a Peugeot utasait, négy török állampolgárságú személyt, akik a rendelkezésre álló adatok szerint illegálisan jutottak Magyarország területére.

A további adatgyűjtés eredményeként a rendőrök megállapították, hogy a sofőrt egy társa is segítette egy másik autóval. Néhány óra múlva a járőrök a 8-as számú főúton, Herend külterületén fogták el az elkövetőket.

A négy külföldit és a két sofőrt előállították a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságra, majd a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően intézkedtek a négy török személy ideiglenes biztonsági határzárhoz való visszakíséréséről. A két bajai elkövetőt gyanúsítottként kihallgatták, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, melyet az illetékes bíróság 2019. október 13-án elrendelt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.