Letörte a visszapillantó tükröt és bottal fenyegetőzött

2018. 10. 18., cs - 14:28
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A veszprémi rendőrök garázdaság elkövetésével gyanúsítanak egy 27 éves helyi lakost.

Az eljárás adatai szerint egy 27 éves veszprémi férfi 2018. október 17-én a délutáni órákban Veszprém külterületén, a 8-as számú főúton közlekedett személygépkocsijával. Haladása során közlekedési konfliktusba keveredett egy másik sofőrrel, majd mindketten félreálltak járművükkel az út szélére. A gyanúsított kiszállt a gépkocsijából és ököllel rácsapott a másik autó visszapillantó tükrére, amely ennek következtében letört. Ezt követően egy, a gépkocsijából kivett bottal fenyegette a sértettet.

A rendőrök a bejelentést követő egy órán belül az adatgyűjtés eredményeként azonosították és otthonában igazoltatták a 27 éves veszprémi lakost, akit előállítottak a helyi rendőrkapitányságra és gyanúsítottként hallgattak ki.

A férfi ellen garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.