Lezárt akta: 147 bűncselekmény elkövetéséért felelhet

2018. 04. 22., v - 08:37
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kalocsai rendőrök csalással és személyes adattal visszaéléssel is gyanúsítják a pécsi férfit.

 

A Kalocsai Rendőrkapitányság 2016. április 20-án nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen, aki a gyanú szerint weboldalakon különböző műszaki termékeket hirdetett, ám a sértettek a megrendelt árut a vételár átutalása után soha nem kapták meg.

 

A rendőrök egy 20 éves ordasi nő feljelentése alapján kezdték meg a nyomozást, mely során kiderült, hogy az elkövető három webáruházat is létrehozott fiktív adatokkal, ahol mobiltelefont, televíziót, tabletet, laptopot hirdetett eladásra. 

 

A közel két évig tartó nyomozás alatt a rendőrök összesen 146 sértettet kutattak fel, és őket tanúként hallgatták ki. A vallomásokból kiderült, hogy az ismeretlen tettes 9000 és 127 000 forint közötti összegeket csalt ki áldozataitól úgy, hogy a pénzt bankszámlájára utaltatta, majd elérhetetlenné vált. A tanúvallomások és az egyéb, időközben beszerzett bizonyítékok alapján a nyomozók beazonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható pécsi lakost. A férfi a gyanúsítás szerint 110 csalás vétségét és 36 csalás bűntettét követte el attól függően, hogy a sértettek milyen összeget utaltak át részére.

 

A rendőrök azt is megállapították, hogy a jelenleg már 22 éves gyanúsított egy működő, a cégbíróságon is bejegyzett vállalkozás ügyvezetőjének adatait használta fel a bűncselekmények elkövetése és a sértettek tévedésbe ejtése során, így személyes adattal visszaélés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is felelősségre vonhatják.

 

A kalocsai rendőrök az ügyet – amely több ezer oldalnyi iratot tartalmaz – a napokban lezárták, és azt vádemelési javaslattal küldték meg a helyi ügyészségre.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.