Lezárt akta: bolti lopásokra „szakosodott”

2021. 08. 07., szo - 08:15
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozói üzletszerűen elkövetett lopás vétség miatt folytattak eljárást. A napokban befejezték az ügy vizsgálatát, és vádemelést javasolnak egy helyi férfival szemben.

A tavalyi év első felében hat bejelentés érkezett bolti lopásról, melyeknél rendszerint szeszes italok, több tucat tábla csokoládé és illatszerek tűntek el a kecskeméti üzletekből. A jellemzően 5-10.000 forint értékben ellopott holmikat a ruhájába rejtve csempészte ki az áruházból a tolvaj. A szinte teljesen megegyező elkövetési módszerekből a rendőrök úgy gondolták, hogy az esetek összefügghetnek, és a sejtésük később be is igazolódott.

Az egyenruhások beszerezték az üzletek biztonsági kameráinak felvételeit, majd a ruházata alapján beazonosították a korábbi eljárásokból is jól ismert feltételezett elkövetőt.

A kecskeméti nyomozók őrizetbe vették az üzletszerű lopások miatt a 37 éves férfit, aki a kihallgatásán beismerő vallomást tett. A nyomozás során másik három lopásra is fény derült, amit a korábbi években követett el a helybéli, így összesen kilenc esetről kell számot adnia.

Ügyében a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték a rendőrök, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségre.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.