Lezárt akta: Egy időskorú értékeire utaztak

2022. 02. 17., cs - 07:35
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti rendőrök befejezték a nyomozást.

2021. október közepén Kecskeméten, a Széchenyi városban egy férfi és egy nő egy járókerettel közlekedő, idős asszonyt kezdett követni amiatt, hogy értékeitől megfosszák. A nő az Akadémia körúton társa kérésére a sértett mögé lépett, a vállára akasztott táskát megragadta és elkezdte húzni.

A szépkorú a táskát szintén elkezdte visszafelé húzni és nem engedte el, melynek következtében a szíj elszakadt, és a benne lévő tartalom kiborult, valamint a sértett is a földre esett. A nő és az bűncselekményt biztosító férfi az értékeket hátrahagyva elmentek a helyszínről.

A kecskeméti nyomozók a városrendészet munkatársait is bevonták az ismeretlen páros felkutatásába, és elkezdték elemezni a környék kameráinak felvételeit, mely eredményeként beazonosították őket. A 29 éves férfit a rendőrök már nem találták szabadlábon, ugyanis egy másik bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt azóta az egyik büntetés-végrehajtási intézetbe került. A 27 éves nőt otthonába fogták el a nyomozók. A páros kihallgatásán beismerő vallomást tett. A rendőrök kezdeményezték a rablással gyanúsítható nő letartóztatását, amit az illetékes járásbíróság elrendelt.

A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát, és az ügyet vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.