Lezárt akta: egy poszt miatt gyújtották fel a játszótéri műalkotást

2021. 03. 04., cs - 11:50
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy 14 és egy 15 éves helyi fiúval szemben a Veszprémi Rendőrkapitányság. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a két fiatal 2020. szeptember 6-án, dél körül öngyújtót és gyúlékony anyagokat vásárolt, majd Veszprémben, a Március 15. utcai lakótelepen meggyújtották a közterületre kihelyezett játékos bútor műalkotást. A sűrű fekete füstöt a rendőrkapitányság körzeti megbízottjai észlelték, és azonnal a helyszínre siettek. Miután megállapították, hogy a tűz emberi életet, testi épséget nem veszélyeztet, értesítették a katasztrófavédelem munkatársait. A rendőrök a helyszínen elfogták a gyújtogató két tizenévest, akik biztonságos távolságból nézték a lángokat. Előállították őket, és a nyomozók rongálás miatt gyanúsítottként kihallgatták. Egyikőjük elmondta, hogy a tüzet azért gyújtotta, mert látványos fotót akart készíteni, hogy megossza azt a közösségi médiában. A rongálással több százezer forintos kárt okoztak a fiatalok.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Veszprémi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

bűnügy


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.