Lezárt akta: egy szúrással

2021. 03. 07., v - 07:15
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pest megyei vizsgálók befejezték a nyomozást egy 2019-es élet elleni ügy gyanúsítottja ellen. Volt ordítás, fenyegetés, kés és gyalogsági ásó, egy férfi holtan esett össze.

Egy isaszegi háznál 2019. július 11-én délután állt meg, majd kipattant az autóból az a férfi, aki egy 20-25 cm pengehosszúságú késsel és egy kiélezett gyalogsági ásóval felszerelkezve rontott be a telekre. A házba lépve későbbi áldozatának címezve ordította: megöllek! Dulakodni kezdett az érintett előtérben tartózkodó élettársával, félrelökte, miközben ujján és nyakán megsebezte - sérülése könnyű volt. Meghallván az életére törő fenyegető kiabálást, az akkor 31 éves férfi kifutott a házból, miközben félrelökte felfegyverkezett támadóját. Bosszús haragosa „Meghalsz!” felkiáltással az udvaron lévő fészer közelében érte utol, majd egyetlen szúrással leterítette. A földre rogyó sértettet látva a támadó elmenekült.

Az áldozat a szívét ért szúrt sérülésébe kórházba szállítását követően belehalt.

A most 34 éves gyanúsított védekezésül azt mondta, amikor a házhoz ért a veszekedő élettársakkal szembesült, akik hirtelen rátámadtak, lapáttal fejbe verték. Állítása szerint ezután sokkot kapott, csillagokat látott, megszúrta áldozatát és elájult.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a jelenleg is letartóztatásban lévő gyanúsítottal szemben az emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást befejezte, az iratokat átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.