Lezárt akta: Elterelték az eladó figyelmét

2018. 01. 24., sze - 09:17
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsítottak egy dohánybolt kasszájából vették ki a pénzt. A hajdúböszörményi rendőrök befejezték a velük szemben folytatott nyomozást.

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást két helyi lakossal szemben.

A rendőrségre tett bejelentés 2017. szeptember 22-én egy dohánybolt eladója arról, hogy két nő pénzt lopott az üzlet kasszájából. Az egyenruhások a helyszínre mentek, ahol széleskörű adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amelynek eredményeként azonosították a két feltételezett elkövetőt. Z. Mariannt és B. Edinát otthonaikban fogták el a rendőrök, majd előállították őket a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a két helyi lakost. A 34 éves gyanúsítottak beismerő vallomást tettek. A nyomozás adatai szerint a két hajdúböszörményi nő több alkalommal is lopott a boltból úgy, hogy elterelték az eladó figyelmét. A két nő olyan árucikkeket kért az alkalmazottól, amelyek nem voltak a polcokon és amíg az eladó nem figyelt, pénzt vettek ki a kasszából.

A nyomozó hatóság a gyanúsítottakkal szemben folytatott eljárást 2018. január 23-án befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította a járási ügyészség részére.

kép


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.