Lezárt akta: Emberölés Bátán

2020. 03. 31., k - 09:29
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányságon befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy bátai férfival szemben folytattak emberölés bűntett elkövetése miatt.

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2019. október 21-én, hogy egy helyi lakost néhány napja nem látnak Bátán. A 60 éves férfi eltűnése kapcsán a szekszárdi rendőrök körözési eljárást indítottak. Az eltűnéssel kapcsolatban a nyomozók látókörébe került egy 59 éves, szintén bátai férfi, akinek házánál a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság munkatársai szemlét tartottak, és először a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható tárgyakat, majd egy elhunyt személyt találtak. Kiderült, hogy a néhány napja eltűnt 60 éves férfi holtteste került elő.  A nyomozók ezt követően keresni kezdték az 59 éves bátai lakost, akit 2019. október 26-án Budapesten elfogtak, és a rendőrségre előállítottak.

kép

A férfit gyanúsítottként hallgatták ki emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt. Az elkövető elismerte, hogy megölte barátját, akit a gyilkosság után előbb az udvarán, majd a háza pincéjében rejtett el. A férfit kihallgatását követően őrizetbe vették, majd a bíróság letartóztatta. A gyanúsított letartóztatásban várja a vádemelést.   

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat a napokban megküldték az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.