Lezárt akta: emberölés kísérlete Szőcön

2019. 10. 09., sze - 08:35
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Ahogy azt korábban közöltük, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy 28 éves szőci lakos ellen. Az eljárás adatai szerint a férfi ismerősei családi házának udvarában egy disznóvágás alkalmával minden előzmény nélkül többször mellkason szúrta élettársát 2018. november 11-én 14 óra 40 perc körül. A helyszínen lévők a férfit lefogták, és a nő segítségére siettek. A kiérkező mentőszolgálat munkatársai stabilizálták a sértett állapotát, és kórházba szállították. A nyomozás során beszerzett igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint a nő életveszélyes sérüléseket szenvedett. A rendőrök a férfit a helyszínen elfogták, majd előállították és gyanúsítottként kihallgatták. A további adatgyűjtés eredményeként a nyomozó hatóság megállapította azt is, hogy az elkövető a támadást megelőzően korábban több alkalommal tettleg bántalmazta élettársát, ezért a férfi ellen kapcsolati erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is folyt a nyomozás.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság az ügy vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és a keletkezett iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.