Lezárt akta: Gyerekekkel terjesztették a drogot

2018. 02. 09., p - 12:13
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Három felnőttet és két gyereket hallgattak ki az ügyben gyanúsítottként a Bács-Kiskun megyei rendőrök.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya kábítószer-kereskedelem bűntett, új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett és kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást B. Ervin és társai ellen.

 

Lajosmizsén, a Posta tó partján 2016. január 20-án lefoglaltak a rendőrök egy akkor még ismeretlen személy által odarejtett csomagot, amelyben nettó 74,58 gramm, kristály néven ismert por és az anyag kiporciózásához használt digitális mérleg volt. A nyomozás során kiderült, hogy a csomagot B. Ervin rejtette oda, mivel előző este a szomszédjánál tartottak házkutatást a rendőrök, és félt, hogy megjelennek nála is, és megtalálták a drogot a nyomozók.

A férfinél megtartott házkutatás során további 116 pakk, előre kiporciózott – összesen nettó 4,0662 gramm – kristályt, valamint növényi anyagmaradványt és készpénzt is lefoglaltak.

 

A nyomozás során beszerzett adatok alapján az is kiderült, hogy a gyanúsított 2014 augusztusától 2016. április 11-ig 38 éves feleségével Lajosmizsén árult az utcai használatban herbál, zsálya, biofű és kristály fantázianéven ismert anyagokat. Az értékesítéshez felhasználták az akkor 12 éves fiúkat, és a náluk lakó szintén 12 éves unokaöccsüket.

 

A megalapozott gyanú szerint B. Ervin és családja a szerek terjesztését annak ellenére is folytatták, hogy tudták, hogy az általuk árult anyagoktól több személy is rosszul lett.

 

Az eljárás során az is megállapították a rendőrök, hogy B. Ervin 2015 októbere és 2016 márciusa között egy 39 éves jászladányi férfitől vásárolta a kristályt. Az ügyben így összesen öt személyt hallgattak ki gyanúsítottként. A felnőttek előzetes letartóztatásba kerültek, a két fiatalkorú gyanúsított szabadlábon védekezett.

 

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr főkapitányság Vizsgálati Osztálya a nyomozást befejezte és az eljárás során keletkezett iratokat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek küldi meg vádemelési javaslattal. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.