Lezárt akta: halálos közúti baleset Bakonyjákó közelében

2020. 09. 23., sze - 13:36
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök befejezték annak a balesetnek a vizsgálatát, melynek során két személy vesztette életét.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 41 éves férfival szemben.

Ahogy arról korábban beszámoltunk egy kisbusz és egy autó ütközött össze a 83-as számú főút 10. kilométerszelvényében 2019. szeptember 28-án, 17 óra 5 perckor. Az eljárás adatai szerint a gyerekeket szállító kisbusz Pápa felől haladt Farkasgyepű irányába, mikor Bakonyjákó külterületén áttért a menetirány szerinti bal oldali sávba, és összeütközött az ott közlekedő személygépkocsival. A baleset következtében az autót vezető 27 éves nő a helyszínen, míg egyik utasa, egy 35 éves nő a kórházba szállítás során életét vesztette. A személygépkocsiban utazó másik utas súlyosan, továbbá a gyerekek közül hatan könnyebben megsérültek.

A kisbusz 41 éves sofőrje gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a baleset okozásáért a felelősséget.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság az ügy vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.