Lezárt akta: megbosszult válási szándék

2021. 04. 17., szo - 08:46
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pest megyei vizsgálók befejeztek egy tavalyi ügyet, amelynek gyanúsítottja képtelen volt elfogadni házassága megromlását. Zaklatta nejét, végül rátámadt – a gyanú szerint.

Egy ideje már - főként a férj felhalmozott adósságai miatt - külön éltek, ám a 42 éves férfi nem tudott belenyugodni az elválásba. Feleségét folyamatosan zaklatta, néhány hét alatt több mint száz alkalommal hívogatta, üzengetett neki. A félelemben élő nő váci szüleihez költözött, ott lepte meg 2020. március 22-én hajnalban. Sniccerrel a kezében ébresztette az alvó nőt és sakkban tartva őt kérte házasságuk folytatására. Az asszony próbálta szép szavakkal nyugtatni, ám a férfi közölte, már késő, közös gyermekükkel együtt viszi őket magával. A nő - halálra rémülve attól, őt és gyermeküket is megöli - fiuk életéért könyörgött, férje azonban a szoba sarkába szorítva tovább fenyegette. A sniccert hosszas kérlelés után letette, ám elővett egy kést, mire az asszony sikított. A hangokat édesapja meghallotta, belépve lánya és veje közé állt, miközben kérte a férfit, hagyja abba amit csinál és menjen el. A férfi válaszul az ágyra lökte apósát. Ekkor toppant a szobába anyósa, végül az ő kérésére hagyta el a házat.

A 42 éves, lakcím nélküli férfi beismerő vallomást tett, elmondása szerint senkit nem akart megölni.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettének, zaklatás, valamint testi sértés vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást befejezte, az iratokat átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.