Lezárt akta – Megkerülte a mérőórákat, ezért nem fizetett a szolgáltatásokért a szolnoki férfi

2021. 04. 28., sze - 07:42
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsított több százezer forintos kárt okozott a szolgáltatóknak.

A Szolnoki Rendőrkapitányság nyomozást folytatott lopás vétség elkövetése miatt egy helyi lakos ellen, akinek lakcímén a szakemberek 2020 júniusában ellenőrizték a gáz- és áramszolgáltatást. Az ellenőrzést végzők a helyszínen szabálytalan bekötések nyomaira bukkantak, ezért értesítették a rendőrséget.

A nyomozók a helyszíni szemle során megállapították, hogy a szolgáltatásokat a jogsértő úgy használta, hogy külön kör létesítésével kikerülte a mérőórákat, így tényleges fogyasztás nem került a szolgáltató által lemérve, ezért számlázás sem történt a szolgáltatásokat igénybe vevő ügyfél felé. A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 71 éves férfi magatartásával a szolgáltatók sérelmére több százezer forintos kárt okozott. A rendőrök lopás vétség elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták a terheltet, aki beismerő vallomást tett. A férfi elmondta, hogy az illegális bekötéseket 2015-2016. években saját maga készítette el.

A nyomozók a bűnügy vizsgálatát befejezték, és a napokban vádemelési javaslattal küldték meg az eljárás iratait az illetékes ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.