Lezárt akta: Megütötte, megrúgta, kirabolta

2019. 01. 09., sze - 09:34
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balmazújvárosi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.

A Balmazújvárosi Rendőrkapitányság rablás, valamint súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a gyanúsítottal szemben.

A rendőrségre 2018. november 11-én 3 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy egy férfit kiraboltak Balmazújvárosban, a Tamási Áron utcában. A rendőrök a helyszínre mentek, ahol a sértett elmondta nekik, hogy miközben kerékpárját tolta, egy ismeretlen férfi minden ok nélkül megütötte, majd amikor elesett, belerúgott és kivette a pénztárcáját a zsebéből. A járőrök a beszerzett információk alapján azonosították a feltételezett elkövetőt, akit a nyomozók még aznap elfogtak és előállítottak a Balmazújvárosi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták. A 20 éves férfi beismerő vallomást tett.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.