Lezárt akta: összehangolt akcióban

2021. 05. 24., h - 07:00
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A budaörsi rendőrök befejeztek egy 2020-ban elfogott, háromfős társaság elleni nyomozást. A gyanúsítottak az M1 autópálya környékén portyáztak zsákmányukra – a gyanú szerint.

Az M1-es autópálya pihenőiben, parkolóiban és a környék benzinkútjain tavaly történt lopások tetteseinek elfogása érdekében zajlott a Budaörsi Rendőrkapitányság által koordinált intenzív felderítő munka a Győr-Moson-Sopron, a Komárom-Esztergom és a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságok, valamint a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság munkatársaival kiegészülve. A nyomozás 2020. augusztus 10-én hozott eredményt: 3 óra 20 perckor az M1-es autópálya zsámbéki lehajtójánál az akcióban résztvevő rendőrök megállítottak egy gépkocsit, melyben három férfi tartózkodott.

Néhány perccel korábban az egyik pihenőben ébredt nagy puffanásra a gépkocsijában alvó sofőr, aki a vezető oldali kitekintőablakon tátongó lyukkal szembesült, valaki betörte. Egy futó alakot vett észre, kiugrott a kocsiból, utána eredt, ám a menekülő beszállt egy rá váró kocsiba és társaival elhagyta a helyszínt. Járművével akart utánuk menni, ám egy hozzá lépő rendőr megnyugtatta, majd ők elintézik. Az elintézés eredménye a menekülési útvonal elzárása, a három férfi feltartóztatása és elfogása lett.

Kiderült, egy 2020. július 10-én, a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság illetékességi területén elkövetett lopás is a számlájukra írható: az M1-es autópálya menti parkolóban egy kisbusz ablakát törték be kora hajnalban akkor még ismeretlen tettesek, majd a szélvédő mögül ellopták a vezetőülésben alvó tulaj pénztárcáját. A betörés zajára felriadó sofőr a két menekülő férfi után futott. Hogy üldözőjük figyelmét eltereljék, kergetőzés közben az elkövetők némi készpénzt szórtak szét az úttesten. Tervük bevált, míg a sértett a pénzét próbálta összeszedni, a tolvajoknak sikerült elmenekülni a helyszínről.

A két ügyet a Budaörsi Rendőrkapitányságon egyesítették. A gyanúsítottak egymásnak ellentmondó vallomásokat tettek, ketten közülük tagadtak, legfiatalabb társuk azonban részletesen vallott. A Budaörsi Rendőrkapitányság a nyomozást befejezte, a 24 éves K. István, az 56 éves N. Zsigmond, valamint a 46 éves F. Sándor ellen lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárás iratait átadták az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.