Lezárt akta: rendőrkézen a mélykúti bűnbanda tagjai

2021. 07. 23., p - 13:01
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Jánoshalmi Rendőrőrsön többrendbeli lopás és pénzmosás miatt folytattak nyomozást két nővel és hét férfival szemben.

Betörésről tett bejelentést a rendőrségre 2021 februárjában egy mélykúti férfi. A sértett a rendőröknek elmondta, hogy még év elején mehetett be hozzá az elkövető, amíg ő külföldön tartózkodott. Hazajövetelekor meglepetten látta, hogy a bejárati ajtaját a távollétében felfeszítették. Az áldozat azonnal ellenőrizte a lakásában lévő értékeket, ekkor szembesült azzal, hogy kilopták a házból a tv-t és a mosógépet.

A beszerzett adatok alapján hamar beazonosították a feltételezett elkövetőt, akiről idő közben kiderült, hogy másik kilenc – hasonló jellegű – bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítható.  A 27 éves férfinak azokban az esetben társa is volt a betöréseknél. A gátlástalan tolvajok nem válogattak, egy-egy helyről mindent elvittek, amit csak találtak: többek között Hollóházi porcelánkészletet, szerszámokat, segédmotoros kerékpárt, de olyan is volt, hogy az ereszcsatornát lopták le a házról. A feltételezett elkövetők nem csak betörésre „szakosodtak”: áramlopásért is felelniük kell.

A nyomozók végül a lopott holmik egy részéhez is eljutottak. Azokat lefoglalásuk után visszaadták jogos tulajdonosaiknak.

A bűnbanda 27 éves és 21 éves tagját lopás vétség megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették a rendőrök és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozása. A banda másik 7 tagját gyanúsítottként hallgatták ki, ők szabadlábon védekezhettek. Közülük egy 34 éves és 40 éves férfinak pénzmosás bűntette miatt is felelnie kell.

Az ügy vizsgálatát befejezték a Jánoshalmi Rendőrőrs nyomozói, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Füstbe ment üzlet

A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, aki Mátraterenyén árult kábítószert.

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.