Lezárt ügy: a Helikon parkban raboltak

2018. 05. 19., szo - 07:07
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A keszthelyi rendőrök vádemelési javaslattal zárták le a 31 éves és 33 éves zalakomári férfiak, valamint a szintén zalakomári 26 éves nő ellen folytatott nyomozást.

Ahogy arról korábban hírt adtunk, a gyanú szerint 2017. június 15-én késő este Keszthelyen, a 26 éves nő a Helikon parkba csalt egy külföldi férfit, akire a 31 éves és a 33 éves gyanúsított rátámadt. Egyikőjük megütötte a fején a sértettet, aki a földre került. Ezután arcon rúgták, táskáját pedig letépték a válláról és mindhárman elhagyták a helyszínt. A német állampolgárságú férfi nyolc napon túl gyógyuló arccsonttörést szenvedett a bántalmazás következtében.

A Keszthelyi Rendőrkapitányság nyomozói fél napon belül azonosították a támadókat, akiket 2017. június 16-án 11 óra 5 perckor elfogtak és előállítottak a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A Keszthelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a három zalakomári személy ellen rablás és súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.