Lezárt ügy: autóból és élelmiszerboltból lopott

2018. 01. 02., k - 15:05
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást a hajdúszováti férfival szemben.

A nyomozás adatai szerint 2017. december 6-án 22 óra 15 perc körül bejelentés érkezett a rendőrségre, miszerint Körösszegapátiban egy szórakozóhely előtt parkoló autóból eltulajdonítottak egy táskát, amelyben pénztárca és személyes használati tárgyak voltak. Ezt követően a közelben lévő élelmiszerbolt bejárati ajtajának ablakát betörték és a bent lévő pénztárgép kazettáját ellopták. A feltételezett elkövető ezután egy lakatlan ingatlan ajtaján lévő üveget is betörte, bement az épületbe, ahol értékek után kutatott. A bejelentést követően a rendőrök a helyszínre mentek, ahol széleskörű adatgyűjtést végeztek, amelynek eredményeként elfogtak egy 21 éves hajdúszováti férfit, aki a bűncselekmények elkövetésével összefüggésbe hozható. R. Márkot a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságon gyanúsítottként kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet a Debreceni Járásbíróság 2017. december 8-án elrendelt. Az egyenruhások az eltulajdonított tárgyakat hiánytalanul megtalálták és lefoglalták.

Ellene lopás vétség és lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a berettyóújfalui nyomozók lezárták és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal a járási ügyészség részére megküldték.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.