Lezárt ügy: bíróság elé állítást javasolnak a rendőrök

2020. 10. 20., k - 12:51
Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.

Mint arról hírt adtunk a rendőrségre 2020. október 1-én 12 óra 30 perc körül érkezett bejelentés arról, hogy egy férfi Debrecenben megpróbált kirabolni egy élelmiszerboltot. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított bement a boltba, magához vett egy üdítőt és egy kávét, majd amikor a kasszánál sorra került, elővett egy 20 cm-es kést, megfenyegette vele a pénztárost és a pénzt követelte. A bolt alkalmazottja azonban nem adta át a bevételt, elkezdett kiabálni, ezért a férfi elmenekült.

A debreceni egyenruhások és nyomozók az üzlet közelében, albérleti lakásában fogták el a feltételezett elkövetőt. Gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására, amit a Debreceni Járásbíróság 2020. október 2-án elrendelt. A 37 éves férfi beismerő vallomást tett.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett kísérlet miatt indított nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat bíróság elé állítási javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

35 rendbeli csalás miatt kell felelnie

A gyanú szerint a 28 éves nő babakocsikat és gyermekjátékokat hirdetett az interneten, azonban ahogy áldozatai átutalták a megbeszélt összeget, többet nem volt elérhető. A hajdúnánási rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

 

Hat határsértő Szatymaz közelében

A csoport jogellenesen jutott be Magyarország területére. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket.