Lezárt ügy: bódult állapotban vezette autóját

2021. 03. 21., v - 10:52
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Keszthelyi Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 36 éves becsehelyi férfival szemben folytatott.

A járőrök 2020. július 19-én 1 óra körül Keszthelyen, a Csárda utca és a Madách utca kereszteződésében ellenőriztek egy személyautóval közlekedő 36 éves becsehelyi lakost. Az igazoltatás során felmerült a gyanúja annak, hogy a férfi a vezetés megkezdése előtt kábítószert fogyasztott, és bódult állapotban vezette járművét, ezért a sofőrt elfogták és előállították az orvosi ügyeletre mintavételre. A kábítószer fogyasztását az elvégzett gyorsteszt is igazolta, ezért a járőrök intézkedtek a további mintavételre is. Az eljárás során kirendelt igazságügyi toxikológus szakértő véleménye alapján a férfi a cselekmény elkövetésekor bódult állapotban vezette gépkocsiját, ezért a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki járművezetés bódult állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, és a vezetői engedélyét elvették.

A Keszthelyi Rendőrkapitányság munkatársai a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az illetékes ügyészségnek.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet arra, hogy az ittas vezetés és a bódító szer hatása alatt történő járművezetés negatív hatással van a biztonságos járművezetésre, mert növekszik az észlelési idő, tompulnak a reflexek. Aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét, testi épségét is veszélyezteti.

… hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.