Lezárt ügy: hagyta meghalni feleségét

2016. 01. 26., k - 13:01
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hajdú-Bihar megyei rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást az 59 éves debreceni férfival szemben.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást S. József 59 éves debreceni lakossal szemben.

A nyomozás adatai szerint 2015. július 24-én délután az egyik debreceni családi házban egy nő veszekedni kezdett férjével. A vitát követően a nő azt mondta a férfinak, hogy önkezével véget vet életének és gyógyszereket vesz be. Az 59 éves férfi nem vette komolyan a nő kijelentését, hanem aznap 17 óra körül elment egy helyi sörözőbe, majd másfél óra múlva hazament, ahol azt tapasztalta, hogy felesége az ágyban fekszik és furcsán veszi a levegőt, de ezzel nem foglalkozott. S. József 15 perccel később azt vette észre, hogy a felesége már nem lélegzik és meglátta mellette az üres gyógyszeres üvegeket is. A férfi ekkor nem nyújtott segítséget feleségének, nem értesítette sem a mentőket, sem a rendőrséget. S. József később újra elment otthonról, majd útközben találkozott a nő volt férjével, akinek elmondta, hogy a nő öngyilkos lett.

A volt férj ezt követően azonnal értesítette a mentőszolgálat munkatársait, akik a helyszínre mentek, azonban az időközben hazaérkező, agresszívan viselkedő férj a házba nem engedte be őket. A mentők rendőri segítséget kértek, hogy a házba be tudjanak jutni, ahol azonban a 60 éves nő életét már nem tudták megmenteni.

Az ügyben beszerzett igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint, a nő nagy mennyiségű gyógyszert vett be, amire alkoholt fogyasztott, továbbá ha a férfi értesítette volna a mentőket, akkor a nő életét gyors orvosi beavatkozással meglehetett volna menteni.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói S. Józsefet segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. A gyanúsított beismerte a bűncselekmény elkövetését.

A rendőrség a debreceni férfival szemben – igazságügyi szakértők bevonásával – folytatott nyomozást a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.