Lezárt ügy: Ittasan okozott halálos balesetet

2017. 12. 14., cs - 08:50
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozó hatóság vádemelési javaslattal befejezte a 3407-es úton történt baleset körülményeinek vizsgálatát.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya halált okozó járművezetés ittas állapotban bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy nádudvari férfival szemben.

A 38 éves férfi 2017. október 13-án 20 óra 30 perc körül közlekedett az általa vezetett Ford típusú személyautóval a 3407-es számú úton Kaba felől Nádudvar irányába, amikor elütött egy vele azonos irányba haladó benzinmotoros kerékpárost. A baleset következtében a kerékpáros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A rendőrök a személyautó vezetőjével szemben alkohol szondát alkalmaztak, ami pozitív eredményt mutatott, ezért a nádudvari lakost előállították a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányságra további mintavétel céljából.

A nyomozók M. Kálmánt gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet 2017. október 16-án a Debreceni Járás Bíróság elrendelt.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a szakértő bevonásával folytatott vizsgálatot befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal 2017. december 13-án továbbította a járási ügyészség részére.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.