Lezárt ügy: káromkodott, rúgott és kavicsokat dobált a férfi

2020. 03. 30., h - 10:23
Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

A Balatonfüredi Rendőrkapitányság befejezte a vizsgálatot annak a felsőtárkányi lakosnak az ügyében, aki ellen garázdaság miatt folyt nyomozás.

Az eljárás adatai szerint egy 32 éves felsőtárkányi lakos egy balatonfüredi szórakozóhely parkolójában szóváltásba keveredett egy több főből álló fiatal társasággal 2019. június 21-én 0 óra 15 perc körül. A vita során a férfi szidalmazta a fiatalokat, verekedésre hívta őket, továbbá többször feléjük rúgott és kavicsokat dobált.

A helyszínre érkező rendőrök a 32 éves garázdát elfogták, és előállították a helyi rendőrkapitányságra. Őrizetbe vették, majd gyanúsítottként kihallgatták. A férfi ellen garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyt büntetőeljárás.

A Balatonfüredi Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügyben keletkezett iratokat átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kilenc illegális migráns

A Bács-Kiskun megyében feltartóztatott külföldiek jogellenesen jutottak be az ország területére.

 

Háromszor elfogott díler

Kábítószerrel kereskedett, betört, a letartóztatása előtt levágta a lábáról a nyomkövetőt, utána pedig megszökött a XIX. kerületi zsaruk elől. F. Mihály Sándor nem jutott messzire, immár letartóztatták, a bajkeverésnek részéről egy időre vége.

 

Nem messze a Balatontól

A somogyi dombvidéken a nagyjából 4500 lelkes város a 24 települést felölelő járás és egyben a vonzáskörzet központja. A környék rendjére a Tabi Rendőrőrs ügyel. Tabbal együtt 13 ezer főnyi lakosság napi közbiztonságáról kell gondoskodniuk, rájuk hárul ügyes-bajos dolgaik, hatóságot érintő problémáik rendezése.

 

Az év rendőrei

Idén is elismerték az év rend­őrei munkáját, és kihirdették, kik kapnak Bátorságért érdemjelet. Az elismerések többségét később vehetik át személyesen Pintér Sándor miniszterelnök-helyettes, belügyminisztertől a díjazott zsaruk.