Lezárt ügy: Taxisofőrtől loptak

2018. 10. 18., cs - 11:04
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök befejezték a nyomozást a gyanúsítottakkal szemben.

Egy taxisofőr tett bejelentést a rendőrségre 2017. november 2-án 1 óra körül arról, hogy két utas ellopott tőle 56.000 forintot. A rendőrök a helyszínre mentek, ahol széleskörű adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amelynek eredményeként azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőit. A nyomozás adatai szerint a 18 éves nő kihasználta, hogy 20 éves társa eltereli a sofőr figyelmét és kivette a pénzt a tárcából, majd elfutottak.

A rendőrök debreceni otthonukban fogták el N. Máriát és B. Józsefet, akiket előállítottak a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták őket. A helyi lakosoknál tartott házkutatás során a rendőrök a készpénzt megtalálták, lefoglalták, majd a sértettnek visszaadták.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Debreceni Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.