Lezárt ügyek: Azonnal eladta a lopott laptopot

2018. 01. 29., h - 13:46
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bíróság elé állítási javaslattal élt a rendőrség egy férfival szemben, aki egy miskolci villamoson hordozható számítógépet tulajdonított el.

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság Gy. István 46 éves helyi lakossal szemben. A gyanúsított 2017. december 29-én a reggeli órákban utazott egy miskolci villamoson. A férfi észrevette, hogy az egyik ülésen hever egy gazdátlannak hitt aktatáska, amit aztán magához emelt, majd leszállt a járműről. A férfi a táskát, a benne lévő céges laptoppal együtt azonnal eladta pár ezer forintért.

A sértett csak később tett bejelentést az esetről. A rendőrök ennek ellenére pár nap alatt azonosították, majd elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit.

Az ügyben indított nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság a napokban lezárta és az iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.