Lezárt ügyek: Bíróság elé állhat a kerékpártolvaj

2021. 12. 13., h - 11:34
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyben egy férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy kerékpárokat lopott Miskolcon.

A Miskolci Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy 49 éves helyi férfival szemben.

A gyanúsított 2021. szeptember 15-én, és 21-én Miskolcon, a Szentpáli, illetve a Corvin utcáról eltulajdonított egy-egy lelakatolt kerékpárt. Az eljárás során a nyomozók beazonosították a férfit, akit 2021. szeptember 23-án a rendőrök elfogtak, majd előállítottak a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.

A Miskolci Rendőrkapitányság a nyomozás során a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

A rendőrségi tapasztalatok alapján a tolvajok rövid idő alatt megszerezhetik az úgymond könnyűprédának tűnő bicikliket. Kellő óvatossággal, és megfelelő védelmi eszközökkel, módszerekkel az ilyen jellegű bűncselekmények megelőzhetőek.

lakat

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs és Megelőzési Osztály ajánlásai a kerékpár lopások megelőzésére:

  •  Soha ne felejtse el lelakatolni a biciklit!
  •  Használjon minőségi zárat!
  •  A lakat lehetőleg olyan legyen, amely a vázat és a kereket is átéri, és legyen mindig valamilyen stabil tárgyhoz rögzítve!
  •  Lehetőség szerint forgalmas, jól látható – ne eldugott utcában, kapualjban – hagyja a kerékpárt
  •  Ne hagyjon a biciklin semmilyen értéket!
  •  Kertes ház udvarán, az utcáról is jól látható helyen se hagyja a biciklit! A tolvajnak gyorsan szemet szúr a könnyen megszerezhető zsákmány.
  • Regisztráltassa kerékpárját a BikeSafe programban, ahol országos adatbázisban rögzítik a kétkerekű adatait, amely lopás esetén megkönnyíti a felderítést! A programról bővebben a www.bikesafe.hu oldalon olvashat.

 

Amennyiben bűncselekmény áldozatává válik, azonnal értesítse a rendőrséget a 112-es segélyhívó számon!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.