Lezárt ügyek – Nyitott ajtókat, lehúzott ablakokat használtak ki a tolvajok

2017. 11. 23., cs - 14:08
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség két férfival szemben, akik több miskolci lakásból és garázsból többek között értékes szerszámokat tulajdonítottak el, amiket aztán töredékáron továbbadtak. A nyomozók az orgazdákat is elfogták.

Lopás bűntett és vétség, illetve kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság B. Csaba 26 éves és G. Szabolcs 24 éves helyi lakosokkal szemben. A gyanúsítottak 2017 júliusában és augusztusában több miskolci ingatlanba, illetve garázsba hatoltak be, majd ellopták a könnyen értékesíthető értéktárgyakat. Volt olyan ingatlan, ahol a nyitott ajtót és garázskaput kihasználva vittek el például fúrógépet, láncfűrészt, csavarbehajtót. Más esetben egy autó lehúzott ablakán keresztül övtáskát emeltek el, amelyben pénz és iratok voltak. A páros egy erkélyen tárolt szekrényt is kirámolt, amelyből bontott és bontatlan szeszes italokat, illetve körfűrészt loptak. Egy miskolci plébánián is próbálkoztak, de onnan semmit sem vittek el, mert megszólalt a riasztó.

A nyomozók az esetek kapcsán azonosították az ellopott eszközök miskolci felvásárlóit is, akik a több százezer forintot érő szerszámgépeket pár tízezer forintért vették át a tolvajoktól. A hatóság a 71 éves Sz. Károllyal és a 34 éves M. Zsolttal szemben orgazdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást.

A Miskolci Rendőrkapitányság az ügyekben indított bűntetőeljárást a napokban befejezte és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.