Lezárt ügyek: Visszajárt rongálni

2020. 05. 26., k - 15:37
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség azzal a férfival szemben, aki eladta az egyik miskolci ingatlanját, majd mivel közte és a vevő között később vitás helyzet alakult ki, így visszajárt egykori házát rongálni.

A Miskolci Rendőrkapitányság Vasúti Rendőrőrse rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy 62 éves férfival szemben.

A gyanúsított 2017 évben eladott Miskolc egyik kertvárosi övezetében egy családi házat egy nőnek. Az asszony a ház felújíttatása során rájött, hogy az ingatlan építőanyaga nem teljesen az, amit egykor részére az eladó fél garantált. A vitás helyzet miatt polgári peres eljárás kezdődött az új és az egykori tulajdonos között. Az asszony hatóságunknál 2019 novemberében, majd decemberben is feljelentést tett, mert ismeretlen személy a ház külső homlokzatát előbb filctollal összefirkálta, majd festékkel leöntötte. Az első rongálás kijavítását követően az ingatlanra egy biztonsági kamerát helyezett fel a sértett. Így amikor a férfi másodszor is megrongálta házát, az azonosítása hamar megtörtént.

A gyanúsított kihallgatása során elmondta, hogy nagyon bántja a közte, és az új tulajdonos között kialakult vitás helyzet, és a polgári peres eljárás, ezért rongálta meg kétszer is egykori házát.

A rongáló férfival szemben szükséges eljárási cselekményeket a Miskolci Rendőrkapitányság a napokban elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.