Lopás miatt felelhet, befejezték a nyomozást a rendőrök

2020. 05. 31., v - 08:47
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 33 éves férfi többször lopott ugyanabból az áruházból, az ellene folytatott eljárás vizsgálati szakaszát lezárták a salgótarjáni rendőrök.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság üzletszerűen elkövetett lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 33 éves salgótarjáni férfi ellen. 

A nyomozás adatai alapján B. Attila 2020. január 10-én az egyik országos áruházlánc salgótarjáni üzletébe bement, és élelmiszert, szakállvágót, ruhaneműt, szeszes italt, kozmetikai termékeket, illetve elektronikai eszközöket rejtett táskájába, majd azokkal fizetés nélkül távozott. A helyi lakos pár nappal később a kereskedelmi egységből szabadidőnadrágokat, élelmiszert, elemlámpát helyezett a táskájába, majd az áruház egyik próbafülkéjébe ment. A férfi a nadrágokról az áruvédelmi eszközt levágta, majd az egyiket felvette. Ezt követően megkísérelt az üzletből távozni, azonban az áruház biztonsági őre tetten érte, és a rendőrök kiérkezéséig feltartóztatta.

A nyomozók az eljárás vizsgálati szakaszát befejezték, és az iratokat a napokban átadták az ügyészségnek. 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.