Lopásokból próbált meg pénzhez jutni, elfogták a rendőrök

2019. 07. 04., cs - 13:42
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogta a rendőrség azt a sarkadi férfit, aki az elmúlt két hónapban Békés és Bács – Kiskun megyében családi házakból, melléképületekből és gépkocsikból lopott. A férfit őrizetbe vették és lopás miatt büntetőeljárást indítottak ellene.

A gyanú szerint több lopást elkövetett az a férfi, akit 2019. július 3-án 5 óra körül fogtak el a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei Sarkadon. A nyomozás adatai szerint a 27 éves Sz. Sándor 2019. május 3-án éjszaka bemászott egy békéscsabai lakóház udvarára és az ott parkoló kocsiból ellopott egy pénztárcát, a műhelyből pedig egy fűkaszát. Egy hónappal később a Bács-Kiskun megyei Jakabszálláson szintén egy ház udvarán álló kocsit nyitott ki, és a kesztyűtartóból kivette az ott hagyott pénztárcát, benne több tízezer forinttal. Még ugyanezen az éjszakán a szomszédos ház kerítésén is átmászott és a garázsból ellopott egy láncfűrészt és egy légpuskát. Egy héttel később, június 14-én ismét Jakabszállásra utazott és az éjszaka folyamán összesen öt lakóházba tört be. A házakban kutatást végzett, és ellopta az előszobákban illetve a konyhában tartott pénztárcákat, több százezer forint készpénzhez jutva ezzel. Az egyik házban egy ezüst nyakláncot is talált, amit szintén magához vett. Aznap este a lakásbetörések mellett megpróbált egy utcán parkoló autót is kinyitni, de megszólalt a kocsi riasztója, így abból nem tudott semmit elvinni. A Békéscsabai Rendőrkapitányság nyomozói aprólékos munkával jutottak el a sarkadi férfihoz, aki elfogásakor megpróbált elfutni a rendőrök elől, de az összehangolt akció miatt erre esélye sem volt. Sz. Sándort előállították a Békéscsabai Rendőrkapitányságra, ahol őrizetbe vették. Ellene többrendbeli lopás bűntett, lopás vétség és lopás vétség kísérlet bűncselekmények miatt indult eljárás.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.