Lopni ment, nem vásárolni

2018. 03. 06., k - 07:29
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két pénztárcát is lopott a kisteleki kirakodóvásárban egy kaposvári nő. A rendőrök a gyanúsítottat elfogták, majd őrizetbe vették.

A gyanú szerint a 38 éves nő 2018. március 4-én 9 óra körül két vásárlótól is ellopta a pénztárcáját. Az első esetben, miután kivette a készpénzt a sértett táskájából, az üres tárcától úgy szabadult meg, hogy az egyik árus termékei közé rejtette. A másik sértett észlelte a tolvaj cselekedetét. Üldözőbe is vette a már menekülőt, akit végül a vásár területén szolgálatot ellátó polgárőrökkel és rendőrökkel közösen elfogtak. Az eltulajdonított készpénz még a helyszínen mindkét tulajdonoshoz visszakerült.

A feltételezett elkövetővel szemben lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Kisteleki Rendőrkapitányságon. A nyomozók őrizetbe vették, majd az illetékes ügyészségen előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a következő vagyonvédelmi óvintézkedésekre hívja fel a lakosság figyelmét:

  • Bevásárlások alkalmával ne hagyják pénztárcájukat a kosár tetején! A piaci forgatagban is ügyeljenek  az értékeik biztonságára! Mindig jól zárható helyen  - táska, kabát belsejében elzárva – tárolják azokat.
  • Jobb idő esetén a kerékpárok újból előkerülnek. Azok kosarában, kormányán tartott táska, szatyor is vonzó célpont lehet az alkalmi tolvajoknak. Ügyeljenek a kétkerekű biztonságos tárolására is!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.