Lopott elektromos kerékpárok a határon

2019. 07. 22., h - 12:47
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hercegszántónál egy kilépésre jelentkező kistehergépjármű csomagterében hat elektromos kerékpárt találtak a rendőrök. A bicikliket Ausztriából tulajdonították el néhány órával korábban.

 

Szerbiába akart menni annak a kisteherautónak a sofőrje és utasa, akiket 2019. július 20-án 10 óra 5 perckor ellenőriztek a járőrök a hercegszántói határátkelőhelyen. Az útiokmányok megvizsgálása után az egyenruhások átnézték a jármű csomagterét is, ahol hat darab - értékesnek tűnő - elektromos kerékpárt találtak. A biciklikről szinte azonnal kiderült, hogy azokat csupán néhány órával korábban lopták el egy osztrák kempingből. A Bajai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályán az összesen közel 5 millió forintot érő kerékpárokat lefoglalták, a 38 és 35 éves horvát állampolgárt pedig gyanúsítottként hallgatták ki orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Időközben a két férfi ellen az osztrák hatóságok európai elfogatóparancsot bocsátottak ki, így a bajai nyomozók mindkettejüket kiadatási őrizetbe vették.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.