Másik rendszámot használtak

2019. 11. 06., sze - 14:04
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdúhadházi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

A rendőrök 2019. október 29-én 9 óra 30 perc körül Debrecenben járőröztek, amikor egy mellékúton elhaladtak egy személyautó mellett. A Pegueot vezetője a rendőröket meglátva, megállt az út szélén, utasa kiszállt, míg a sofőr gyorsan átült a helyére. A járőrök visszafordultak és igazoltatták a két férfit, majd ellenőrizték az autót is. Hamar kiderült, hogy egy másik gépkocsihoz tartozik a rendszám, valamint az is, hogy a 26 éves férfinak nincs vezetői engedélye, és a rendőrök láttán ezért ült át gyorsan az anyósülésre. Az egyenruhások előállították a hajdúhadházi lakost a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. A férfi beismerő vallomást tett.

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást.

A rendőrök az ügy vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.