Még a kézszárítót is elvitték

2021. 05. 06., cs - 07:32
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók több rendbeli lopás miatt folytatnak eljárást két férfival és egy nővel szemben, egyiküket a tegnapi napon őrizetbe vették.

 

Eljárást indult a Jánoshalmai Rendőrőrsön 2020 márciusában ismeretlen személyekkel szemben, akik elloptak egy kézszárítót egy állomás mellékhelyiségéből.

Az egyenruhások széleskörű adatgyűjtésbe kezdtek, majd az állomás kamerafelvétele alapján beazonosították a feltételezett elkövetőket, akiket előállítottak és kihallgattak.

Időközben másik négy tolvajlásról is értesültek a rendőrök. Ezek között volt kerékpárlopás, de előfordult, hogy körfűrészt vittek el.  A nyomozók úgy vélték, hogy a cselekmények összefügghetnek, és a sejtésük később beigazolódott.

A bűnbanda tagjait gyanúsítottként hallgatták ki, majd egyiküket – egy 27 éves jánoshalmai férfit – a tegnapi napon őrizetbe vették, esetében előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására. A trió másik két tagja jelenleg szabadlábon védekezhet. A nyomozók vizsgálják, hogy a tolvajlással gyanúsított férfiak és női társuk további, hasonló jellegű vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsíthatóak-e.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.