Meghiúsult betörés

2019. 03. 17., v - 11:42
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A marcali rendőrök elfogták a gyanúsítottat, aki megkísérelt betörni egy helyi élelmiszerüzletbe.

A Marcali Rendőrkapitányságon 2019. március 16-án feljelentést tettek, hogy ismeretlen tettes az előző este 21 óra körül megpróbált betörni egy marcali boltba. Az elkövető felfeszítette az üzlet melletti raktár tetejét és azon keresztül bemászott a tárolóba, de amikor az üzlethelyiség ablakát próbálta kinyitni, megszólalt a riasztó, ezért elmenekült.

 

 

A nyomozás során a rendőrök látókörébe került egy 25 éves zalavári lakos, akit március 16-án elfogtak és előállítottak a rendőrkapitányságra. A nyomozók P. Jánost lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, amelynek során beismerő vallomást tett.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.