Meglátta, eltette, majd eladta az idegen gyűrűt - a rendőrök vádemelést javasolnak

2020. 09. 22., k - 10:35
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet egy 20 éves nővel szemben jogtalan elsajátítás vétség megalapozott gyanúja miatt folytattak.

Egy nő tett feljelentést a rendőrségen ismeretlen tettes ellen, aki 2020. február 2-án 16 óra és 20 óra között Polgárdiban, a Kossuth Lajos utcában az ujjáról leesett és elhagyott aranygyűrűjét megtalálta, és eltette. Az ügyben a Polgárdi Rendőrőrs nyomozói széleskörű adatgyűjtést folytattak, melynek eredményeként rövid időn belül azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 20 éves nőt. A nyomozás során megállapítást nyert, hogy az elkövető a földön megtalált ékszert elrakta, majd nem sokkal később egy székesfehérvári üzletben értékesítette. A rendőrök a gyűrűt lefoglalták, és visszaadták a sértettnek. A nyomozók talált idegen dolog jogtalan elsajátítása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a polgárdi lakost, aki beismerő vallomást tett. 

A Polgárdi Rendőrőrs munkatársai a büntetőeljárás vizsgálatát a napokban befejezték, és a keletkezett iratokat az illetékes ügyészségnek átadták.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.