Megrontotta barátnőjét

2013. 07. 20., szo - 08:56
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárta a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya azt a nyomozást, amelyet megrontás bűntettének megalapozott gyanúja miatt rendeltek el.

A zalaegerszegi kórház orvosa jelentette be a rendőrségen, hogy az egyik ellátásra jelentkező gyerekkorú lány terhes. A gyanú szerint egy 14 éves fiú és 14 éves lány szexuális kapcsolatot létesített egymással. Kihallgatásakor mindkét gyermek édesanyja elmondta a nyomozóknak, hogy a gyerekek 2012 tavaszában ismerkedtek meg és a szülők sem tudtak arról, hogy a fiataloknak volt egymással szexuális kapcsolata. A szülők elmondták azt is, hogy korábban a gyerekeket felvilágosították egy nemkívánatos terhesség kockázatairól.    

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság tizennegyedik életévét be nem töltött személlyel közösüléssel elkövetett megrontás bűntettének megalapozott gyanúja miatt a 15 éves B. Á. zalaegerszegi fiatallal szemben az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Zalaegerszegi Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.