Megszakították a sorozatot

2019. 07. 11., cs - 08:03
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Három betörés és több lopás is írható annak a férfinak a számlájára, akit a komáromi rendőrök fogtak el.

Egy komáromi fogadóba és pizzériába is betört a 29 éves N. Zsolt 2019. július 5-én éjszaka. Mindkét esetben az ablakon át jutott be az épületbe. A fogadóból készpénzt, a pizzériából pedig pénzt és pénztárcát is ellopott. Nem kellett sok idő a komáromi rendőröknek, hogy azonosítsák a tettest, akit öt nappal később elfogtak. Kiderült, hogy a férfi több bűncselekményt is elkövetett 2019. június és július hónapban. Egy alkalommal egy komáromi lakatlan családi házba tört be és napokig ott is élt. Miután alaposan körülnézett az ingatlanban, de semmi értékeset nem talált, továbbállt. Emellett többször lopott ereszcsatornákat komáromi éttermek és egy virágbolt épületéről is.

N. Zsolt gyanúsítotti kihallgatásán összesen hét bűncselekmény elkövetését ismerte be. Elmondta, hogy barátnőjét szerette volna elvinni kirándulni, de mivel nem volt rá pénze, úgy döntött, hogy lopással szerzi meg azt. A férfi ellen lopás vétség elkövetése miatt indított eljárást a Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.