Megtalálták a lopott terepjárókat

2018. 03. 08., cs - 08:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök elfogták azt a két férfit, akik lopott nagy értékű terepjárókat rejtettek el budapesti garázsokban.

Ismeretlen elkövető 2018. január 18-án 13 óra 30 perc körül ellopott egy terepjárót Budapest II. kerületében, a Törökvész utcából. A bevezetett nyomozati cselekmények eredményeként a rendőrök megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésekor a helyszínen feltűnt egy piros színű, külföldi rendszámú autó.

Az óbudai rendőrök 2018. március 6-án 16 óra körül figyeltek fel Budapest III. kerületében a piros autóra, majd igazoltatták a benne ülő 44 éves ukrán és 28 éves ukrán-magyar állampolgárságú férfiakat. A járőrök az igazoltatáskor az autóban és az utasok ruhájában bűncselekmény elkövetésére utaló – autólopáshoz használható eszközöket találtak, ezért a két férfit előállították a kerületi rendőrkapitányságra.

A BRFK Gépjármű Bűnözés Elleni Osztály nyomozói lefoglaltak – egyebek mellett – egy olyan kulcscsomót, amelyen a kulcsok egy XII. kerületi és egy II. kerületi bérelt garázs ajtaját nyitották. A nyomozók a garázsokban megtalálták a 2018. január 18-án ellopott terepjárót, és egy másik, szintén Budapesten ellopott nagy értékű luxusautót. Az autókat lefoglalták, több, autólopásához használható eszközökkel, jelblokkolóval, illetve további autólopásból származó tárgyakkal együtt. Az ukrán férfinél tartott házkutatáskor a rendőrök további autólopáshoz használható eszközöket és egy állítható frekvenciájú távirányítót találtak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának nyomozói a férfiakat őrizetbe vették, orgazdaság bűntett gyanúja miatt kihallgatták és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.