Megütötte és megrúgta áldozatát

2019. 02. 24., v - 07:01
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Súlyos testi sértés miatt indult büntetőeljárás egy 47 éves férfival szemben, a Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

A nyomozás adatai szerint egy 47 éves veszprémi férfi 2018. február 18-án 23 óra körüli időben egy helyi szórakozóhelyen szóváltásba keveredett egy másik vendéggel, akit ököllel megütött. A sértett ezután távozott a vendéglátóhelyiségből, azonban a gyanúsított az utcára is követte őt, majd a földre lökte és többször megrúgta. A bántalmazót a nyomozók súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Veszprémi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügyben keletkezett iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.

 

Csokiért keresték a tojásokat

A bűnmegelőzési szakemberek a Mátrix Projekt keretében ajándékokkal díjazták a helyesen válaszolókat Kaposváron.