Mobiltelefonokat és okosórákat lopott többmilliós értékben két román férfi

2021. 01. 22., p - 12:17
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

A korábbi országos koordináció és egy nemzetközi (román, cseh, szlovák, osztrák és magyar rendőrökből álló) nyomozócsoport munkájának eredményeként a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást két román férfi ellen. A 32 és 34 éves elkövetők 2019. december 21-én, hajnalban betörtek egy dunakeszi műszaki áruházba, és onnan az üvegvitrinekből mobiltelefonokat, okosórákat loptak el. A rongálással több mint 1,5 millió forint kárt okoztak, az ellopott tárgyak értéke közel 7,5 millió forint volt. A két férfit a veszprémi nyomozók a Pest megyei rendőrökkel közösen az M5-ös autópályán fogták el nem sokkal később a bűncselekmény elkövetése után.

Az elkövetők a gyanúsítotti kihallgatásukon beismerő vallomást tettek, és elmondták azt is, hogy a dunakeszin ellopott tárgyak eladásával akarták fedezni mindennapi megélhetésüket. A gyanúsítottakat a rendőrség előterjesztése és az ügyészség indítványa alapján a bíróság letartóztatta.

A további adatgyűjtés eredményeként a veszprémi rendőrök megállapították azt is, hogy egyikőjük, a 34 éves férfi 2019. november 28-án, hajnalban Győrben követett el hasonló betörést, akkor közel 1 millió forint értékben vitt el mobiltelefonokat, szintén egy műszaki boltból.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügy iratait átadta az ügyészségnek.

betörés


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.