Motorkerékpárral ütközött

2018. 11. 28., sze - 10:55
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Budaörsi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya befejezte az ügy vizsgálatát.

A nyomozás adatai szerint a 23 éves nő 2018. augusztus 27-én 18 óra 55 perckor az általa vezetett Seat típusú személygépkocsival közlekedett Budaörs, Szabadság úton Biatorbágy irányába.  Haladása során a Szabadság út és Margaréta utca kereszteződésénél irányjelzés nélkül kanyarodott be balra a Margaréta utcába, amelynek során a gépkocsi bal elejével nekiütközött a járművét balról előző Yamaha gyártmányú motorkerékpárnak. A motoros az ütközést követően lehaladt az útról, ahol egy fának ütközött, majd a bal oldali vízelvezető árokban állt meg. A baleset következtében a motoros férfi nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett. A nyomozók a budaörsi nőt közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

"

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budaörsi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

"


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.