Munkaterületről loptak kábeleket

2018. 06. 19., k - 09:17
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az egri rendőrök a 17 éves és 30 éves férfit nyomkövető szolgálati kutya segítségével tetten érték.

Az Egri Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt hallgatott ki két kerecsendi férfit, akik 2018. június 18-án 13 óra és 18 óra között egy Demjén külterületén lévő munkaterületre visszamentek a már korábban általuk több részre vágott kábeldarabokért, majd egy közeli fás, bokros területre vitték, ahol azokból a réz és alumínium fémeket el akarták távolítani eladás céljából.

A helyszínről indított nyomkövető szolgálati kutya segítségével a rendőrök a közelben tetten érték a két férfit, majd előállították őket az Egri Rendőrkapitányságra.

A kihallgatásukon beismerték a terhükre rótt bűncselekmény elkövetését.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.