Nagybátyjától lopott

2019. 03. 23., szo - 09:40
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kecskeméti Rendőrkapitányság befejezte a 21 éves gyanúsított ügyében a vizsgálatot.

2018. november 9-én az esti órákban érkezett bejelentés a Kecskeméti Rendőrkapitányságra, miszerint ismeretlen tettes előző éjszaka betörte az egyik kecskeméti családi ház ajtaját, és az ingatlanból készpénzt tulajdonított el.

A nyomozás során a rendőrök beazonosították a feltételezett elkövetőt, a sértett unokaöccsét. Az is kiderült az eljárás közben, hogy a 21 éves férfi korábban – 2018 szeptemberében és novemberében – már lopott rokonától. A visszatérő tolvaj – három alkalommal – összesen közel félmillió forint készpénzt zsákmányolt.

A nyomozók lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként B. Viktort.

A jelenleg szabadlábon védekező gyanúsított ügyében a Vizsgálati Osztály a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta a Kecskeméti Járási Ügyészségnek.

1.

2.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fókuszban a biztonságos közlekedés

A hagyományokhoz híven a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság idén is megszervezte a több mint két évtizedes múltra visszatekintő Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa vármegyei döntőjét Szegeden.

 

Letartóztatva

A bíróság elrendelte a letartóztatását a hétvégi emberölés gyanúsítottjának.

 

Két nap, hét bűncselekmény

A hétvégén négy járművel próbálkozott és kettőt el is lopott egy fegyverneki férfi, mindkét kocsiban benne maradt az indítókulcs. Azonban az ügy szerencsésen zárult, a rendőrök megtalálták az autókat. Hét vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítják.