„Ne ordíts, mert agyonütlek!”

2020. 01. 10., p - 11:48
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Beismerte a rablótámadást az a páros, akiket három napon belül elfogtak a dabasi rendőrök.

A nyomozás jelenlegi adatai szerint 2020. január 6-án este két, símaszkos ember csöngetett be egy gyáli házba. Az ajtót nyitó idős férfit fellökték, egyikük egy feszítővassal és a „Ne ordíts, fogd be a pofád, mert agyonütlek!” felszólítással tette egyértelművé, hogy megtorolja a segítségkérés kísérletét is. Míg a támadó sakkban tartotta a sértettet, társa összeszedte a lakásban talált pénzt és arany ékszereket, majd mindketten elmenekültek a helyszínről. A 80 éves férfi a támadás következtében könnyű sérülést szenvedett.

A sértett által elmondott, a tettesekre és a támadás körülményeire vonatkozó információ elegendő kiindulópontot adott a rendőröknek. Az is fontos adat volt, hogy az idős ember említést tett két nőről, akikkel a közelmúltban ismerkedett meg. A nők takarítást vállaltak volna nála, illetve albérletet szerettek volna, ám a férfi nem állt kötélnek. Több alkalommal felkeresték, hogy a bizalmába férkőzzenek és megismerjék életkörülményeit. A rendőrök mindkét nőt annak ellenére azonosították rövid idő alatt, hogy csak beceneveket, telefonszámokat, és mint kiderült, egy nem létező lakcímet találtak egy cetlire írva, majd újabb információkhoz jutva tovább bővítették a lehetséges elkövetői kört.

Miután a környéken elterjedt, hogy a rendőrök közel járnak a tettesekhez, a zsákmány egy részét is megtalálták egy gyáli ház udvarán tárolt kerékpár gumiabroncsába rejtve és nejlonzacskóba csomagolva, 2020. január 9-én feladta magát a gyáli illetőségű, 23 éves B. Krisztián, és a szintén gyáli, 24 éves J. Mónika Tímea. Mindketten beismerő vallomást tettek.

A Dabasi Rendőrkapitányság rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette őket, majd a bíróság 2020. január 10-én döntött a letartóztatásukról.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Emlékezett, de a nyomozók is

Néhány héttel szabadulását követően, a napokban újra betört abba a dunakömlődi kocsmába az az 50 éves férfi, aki egy évvel korábban hasonló okból került börtönbe. A paksi rendőrök ezúttal is néhány órán belül elfogták.

 

Nem árulják tovább

A nyomozók új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt vettek őrizetbe egy helyi férfit, élettársát pedig gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Akár balesetet okozhattak volna

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizennyolc ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizenötödik hetében.

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.