Negyedórán belül elfogták a villamoson fenyegetőző utast

2022. 01. 05., sze - 09:46
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az eset során nem sérült meg senki.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2022. január 5-én 8 óra 2 perckor érkezett bejelentés, miszerint az 56-os villamoson egy férfi fenyegetőzik.

A BRFK XXII. Kerületi Rendőrkapitányság rendőrei 8 óra 7 perckor a Leányka utcai villamosmegállóban elfogták a férfit, akinél egy kisebb bárdot találtak. A férfi az eszközzel korábban megütötte a villamoskocsit, vele szemben felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt indítanak eljárást, a bárdot pedig lefoglalták. Az eset során nem sérült meg senki.

A Budapesti Közlekedési Központ és a Budapesti Rendőr-főkapitányság stratégiai együttműködésének keretében kiemelten kezeli a fővárosi közösségi közlekedést igénybe vevők biztonságát. A lakossági visszajelzéseket is figyelembe véve rendszeresen ellenőrzik az egyes járatokat, a megállóhelyeket és azok környékét.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.